Kihirdették az 5. Marton Éva Nemzetközi Énekverseny különdíjasait

2022. szeptember 11.

A tizenkét döntős ismételt fellépésével és a különdíjak átadásával vasárnap este véget ért a Zeneakadémia ötödik Marton Éva Nemzetközi Énekversenye a budapesti Operaházban.

„Egy rangos egyetem életétől elválaszthatatlan, hogy legyenek rangos versenyei, amelyeken kivételes esélyt kapnak a világ minden tájáról érkező tehetségek, majd magukkal viszik a Zeneakadémián átélt élményeiket” – fogalmazott beszédében Dr. Vigh Andrea, az intézmény rektora. Hangsúlyozta, hogy itt a versenyzők nem ellenségei, sőt, néha nem is igazi ellenfelei egymásnak, hanem egy színes közösség tagjai, akik mind tanulni szeretnének a nemzetközi zsűritől és kiemelten a névadó művésznőtől. „Egy családdá válnak erre a hétre egy olyan egyetemen, amelyen a muzsikus közösséget is egy népes, összetartó családként fogadjuk el, szeretjük és szolidárisak vagyunk velük minden körülmények között” – tette hozzá.

Marton Éva a Zeneakadémia egyik ékköve, élő legenda, idén is fáradhatatlanul hallgatta a jövő énekeseit – mondta a rektor a verseny névadójáról, akit a nézők vastapsa fogadott színpadra lépésekor.

A verseny első, második és harmadik helyezettje, Andrej Danilov orosz tenor – aki a közönségdíjat is átvehette a szombati döntőn –, Alekszej Kulagin orosz basszus, illetve Jeong Inho koreai basszus különdíjként élő meghallgatást nyert a milánói Scala operaházba.

Ezen felül Andrej Danilov fellépési lehetőséget kapott az Asztanai Operától, a Filharmónia Magyarországtól, a Concerto Budapest zenekartól és a Magyar Állami Operaháztól, valamint kéthetes mesterkurzus lehetőségét Anatoli Goussev zsűritagtól.

Alekszej Kulagin a Classic Mecenat Foundation of Mongolia 1000 euróval járó, a legjobb baritonnak adható „Bravo Baritone” különdíját, a Fidelio médiacsomagját, továbbá fellépési lehetőséget a Magyar Állami Operaháztól, a MÜPA Budapesttől, illetve a Zempléni Fesztiváltól.

Jeong Inho megkapta Marton Éva különdíját, amely a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával 10 000 euróval jár, fellépési lehetőséget biztosít a Margitszigeti Szabadtéri Színházban, valamint meghallgatást négy spanyol operaházban a Lerín Artist Management Barcelona jóvoltából.

A többi döntős közül Jolana Slavikova cseh mezzoszoprán nyerte a most először átadott, 10 000 euróval járó Köztársasági elnöki különdíjat a verseny névjegyének számító, kötelezően választandó Liszt-dalok legjobb előadójaként, amelyet Marton Éva határozata alapján érdemelt ki, és Novák Katalin államfő képviseletében Schanda Tamás kabinetvezető adott át. Jolana Slavikova emellett fellépési lehetőséget kapott a Zeneakadémiától és a Magyar Állami Operaháztól.

Linsey Coppens belga mezzoszoprán a Magyar Zene Háza koncertfelkérését vehette át; Tuznik Natália magyar szoprán meghívást kapott a Miskolci Szimfonikus Zenekartól, a Magyar Rádió Művészeti Együtteseitől és a MÁV Szimfonikus Zenekartól, valamint megnyerte a Papageno médiacsomagját.

A Zeneakadémia több mint nyolcvanezer euró összdíjazású, a magyar kormány és a MOL Új Európa Alapítvány támogatásával megrendezett ötödik Marton Éva Nemzetközi Énekversenye ötven résztvevővel kezdődött el hétfőn.

A zsűriben Marton Éva elnökölt, mellette a nemzetközi operaélet kulcsszereplői foglaltak helyet: Miguel Lerín, az európai operaélet egyik legbefolyásosabb menedzsere, Peter Mario Katona, a londoni Royal Opera House casting directora, Anatoli Goussev operaénekes, a La Scuola Musicale in Foro Buonaparte di Milano professzora, Vittorio Terranova operaénekes és tanár, Dmitrij Vdovin operaénekes, a Bolsoj Színház Fiatal Művészek Programjának alapító művészeti vezetője, a világ számos neves operastúdiójának vendégtanára, illetve magyar részről Meláth Andrea, a Zeneakadémia Ének Tanszékének vezetője és Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója.