Megnyílt a jelentkezés a 7. Marton Éva Nemzetközi Énekversenyre

A Marton Éva Nemzetközi Énekverseny újra várja a fiatal operaénekesek jelentkezését! Kétévente gyűlnek össze Budapesten a világ minden tájáról érkező tehetségek, hogy megmutassák magukat az operaszínpadon. A verseny házigazdája a Zeneakadémia, a zsűri elnöke pedig Marton Éva, a magyar opera legendája, aki személyesen is figyelemmel kíséri a fiatalok útját. A megmérettetés során a versenyzők több fordulóban lépnek a nemzetközi zsűri elé, amely a nemzetközi operaélet meghatározó alakjaiból áll. A döntőt a Zeneakadémia Nagytermében, a gálakoncertet pedig a Magyar Állami Operaházban rendezik, és világszerte sokan követik online is, így egy-egy kiemelkedő produkció pillanatok alatt meghódíthatja a közönséget.

A Marton Éva Nemzetközi Énekverseny így nemcsak verseny, hanem inspiráló találkozási pont – egy hét, amikor Budapest az opera fiatal tehetségeinek pezsgő központjává válik.

Hírek

Március 17. éjfélig még lehet jelentkezni

2018. március 18.

Tájékoztatjuk az érdeklődőket, hogy a rendkívüli érdeklődésre való tekintettel a verseny szervezőbizottsága úgy döntött, hogy három nappal kitolja a jelentkezési határidőt.

Tovább

Frissül a verseny honlapja

2017. szeptember 15.

A honlap tartalmait folyamatosan aktualizáljuk a 2018-as versenykiírás szerint, ezzel párhuzamosan a II. Marton Éva Nemzetközi Énekverseny anyagai az Archívum menüpont alól lettek elérhetők.

Tovább