A Középdöntőt megkezdő versenyzők

Vásáry André

Vásáry André

No. 56

Hangfaj: Tenor/Kontratenor

Ország: Magyarország

Születési idő: 1980. július 17.

Immár három arany- és egy platinalemez büszke tulajdonosa. Bostonban folytatott tanulmányait követően megnyerte a Miskolci Operaversenyt, döntőbe jutott a Római Nemzetközi Énekversenyen. Részt vett az Adoro Együttes turnéján Németországban, szerepelt Párizsban, Bécsben, és más európai városokban. Meghallgatta őt Riccardo Muti, valamint meghívást kapott a bécsi Staatsoperbe. Szerepelt a Pesti Színházban, három évadott játszott vendégművészként Schiller Ármány és Szerelem című darabjában a Nemzeti Színházban, ahol Kossuth-díjas színművészekkel egy színpadon alakította különleges, kizárólag az ő énekhangjára írt szerepét. Fellépett  a Debreceni Filharmonikusokkal Medveczky Ádám vezényletével, a Budafoki Dohnányi Zenekarral, valamint Varnus Xavér orgonaművésszel. Énekelt a szegedi Dóm téren, a Gödöllői Királyi Kastélyban, a Debreceni Nagytemplomban, a budapesti Mátyás-templomban, valamint az Esztergomi Bazilikában.

Repertoár

Elődöntő

Liszt F.: Oh! Quand je dors (V. Hugo)

A. Vivaldi: Griselda - Agitata da due venti

G. F. Händel: Atlanta - Care Selve

Középdöntő

W. A. Mozart: Artaserse - Fra cento

N. Jommeli: Demofoonte - Non odi consiglio

Döntő

G. Verdi: Un ballo di maschera - Volta la terrea

Erkel F.: Hunyadi László - Házunk nemes baráti

Haydn: L'anima del filosofo, ossia Orfeo ed Euridice - Al tuo seno