A Döntőt megkezdő versenyzők

Vörös, Szilvia

Vörös, Szilvia

No. 58

Hangfaj: Mezzoszoprán/Alt

Ország: Magyarország

Születési idő: 1988. április 27.

Vörös Szilvia a pápai Református Kollégiumot követően a győri Richter János Zeneművészeti Szakközépiskolában tanult tovább magánének szakon. Dobi-Kiss Veronika növendékeként 2008 áprilisában elnyerte a Simándy József énekverseny első kategóriájának első helyezését, majd felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre, Marton Éva osztályába. 2013-ban diplomázott opera szakon. Már tanulóévei alatt fellépett alt szólistaként Budapest nagy koncerttermeiben, J. S. Bach János- és Máté-passiójában, valamint Mozart, Buxtehude, Arvo Pärt és Orbán György oratorikus műveiben. Részt vett Marton Éva, Meláth Andrea, Leonardo de Lisi, Alberto Gazale, Nicholas Clapton kurzusain. 2011-ben Gundel-díjat, 2012-ben Junior Príma-díjat kapott. 2013 júniusában Marton Éva 70. születésnapi gálahangversenyén Eboli áriáját énekelhette a Magyar Állami Operaházban. Az elmúlt évben a Zeneakadémia Solti Termében bemutatott Varázsfuvola-produkció Harmadik dámájaként, az Eötvös Alapítvány által meghirdetett zeneszerzőversenyen az Out at sea című darab Medium szerepében, illetve az Operaházban Strauss Elektrájában szerepelt.

Repertoár

Elődöntő

Liszt F.: Es war ein König in Thule (J. W. Goethe)

C. W. Gluck: Orfeo ed Euridice - Che farò senza Euridice?

G. Donizetti: I Capuletti e i Montecchi - Se Romeo t'uccise un figlio... La tremenda ultrice spada

Középdöntő

G. Verdi: Don Carlo - O Don Fatale

J. Massenet: Werther - Werther, qui m'aurait dit la place…

Döntő

P. Mascagni: Cavalleria rusticana - Voi lo sapete, o mamma

G. Donizetti: La favorita - Fia dunque vero... O, mio Fernando

W. A. Mozart: La clemenza di Tito - Parto, ma tu ben mio