Meláth Andrea

A Liszt Ferenc-díjas mezzoszoprán Sziklay Erika növendékeként szerezte meg énekművész diplomáját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán. 1996-ban ösztöndíjasként részt vett a Bayreuthi Ünnepi Játékokon, 1998-ban Fischer Annie-ösztöndíjban részesült. Ugyanebben az évben debütált Mozart Figaro házassága Cherubinójaként, majd Purcell Dido és Aeneas című operájában énekelhette a női főszerepet. 1999-ben mutatkozott be a Magyar Állami Operaházban, ahol Vajda János Leonce és Léna című művében Rosetta szerepét énekelte. Ugyanabban az évben elnyerte a londoni Wigmore Hall International Song Competition 3. díját. A magyar zeneművek bemutatásának terén folytatott kimagasló tevékenységét kilenc alkalommal ismerték el Artisjus-díjjal. 2007–2012 között a Pécsi Tudományegyetemen tanított, 2013 óta a Zeneakadémia Ének Tanszékének vezetője.