A Középdöntőt megkezdő versenyzők

Matrenina, Anna

Matrenina, Anna

No. 28

Hangfaj: Mezzoszoprán

Ország: Oroszország

Születési idő: 1992. augusztus 29.

Anna Matrenina 2016-ban kitűnő minősítésű karvezető diplomát szerzett a Moszkvai Állami Csajkovszkij Konzervatóriumban. 2014 és 2016 között a Moszkvai Állami Akadémiai Zenés Gyermekszínház kórusában énekelt.

2016-ban kezdte el az operaének szakot a drezdai Carl Maria von Weber Zeneművészeti Főiskolán. Az alapképzés sikeres elvégzése után jelenleg a mesterképzésen tanul, és már több mesterkurzuson is részt vett, például a Nemzetközi Nyári Akadémián a salzburgi Mozarteumban Prof. Lorraine Nubar vezetésével, a „Belcanto” kurzuson Peter Berne vezetésével, és a „Schumann, Myrthen” kurzuson KS Prof. Olaf Bär és Lucja Zarzycka vezetésével.

Anna Matreninát 2018 decembere óta a Drezdai Állami Operaház foglalkoztatja vendégszólistaként. Harmadik fiút alakított Mozart A varázsfuvolájában és a Művészhallgatót Kurt Weill Vénusz egyetlen érintése című operájában. A mezzoszoprán első jelentősebb színpadi tapasztalatait mesterképzése során szerezte az egyetemi produkcióként bemutatott Alcinában. Itt Bradamante szerepét énekelte 2021 áprilisában és májusában.

2021 májusa óta énekel a Chemnitzi Színház Szöktetés a szerájból produkciójának szólókvartettjében. 2021 szeptemberében a Nemzetközi Anton Rubinstein Verseny (Düsseldorf, Németország) döntőse volt.

Repertoár

Elődöntő

Liszt: Es war ein König in Thule

Meyerbeer: Nobles seigneurs, salut! – Urbain’s cavatina from Les Huguenots

Mozart: Se l’augellin sen fugge – Ramiro’s aria from La finta giardiniera

Középdöntő

Gounod: Depuis hier je cherche en vain mon maître!... Que fais-tu, blanche tourterelle – Stéphano’s recitative and aria from Roméo et Juliette

Händel: Sta nellʼircana – Ruggiero’s aria from Alcina

Döntő

Mozart: Parto, parto, ma tu, ben mio – Sesto’s aria from La Clemenza di Tito

Rossini: Una voce poco fa – Rosina’s cavatina from Il barbiere di Siviglia

R. Strauss: Sein wir wieder gut – the composer’s aria from Ariadne auf Naxos