Az Elődöntőt megkezdő versenyzők

Bardon Antal

Bardon Antal

No. 8

Hangfaj: Tenor/Kontratenor

Ország: Magyarország

Születési idő: 1985. április 15.

Az erdélyi származású énekes 2010-ben szerezte meg mesteri diplomáját a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián és ugyanebben az évben szerződtette a Kolozsvári Nemzeti Román Opera, illetve a Kolozsvári Magyar Opera is. Színpadi debütálására még 2008-ban került sor az utóbbiban, Rossini Sevillai borbélyának Almaviva gróf szerepével. Az egyetem elvégzése után kiemelt érdeklődéssel fordult a bel canto stílus felé, ezért a pesarói Accademia Rossinianán folytatta tanulmányait. Két évvel később újabb álma teljesült, amikor találkozhatott és együtt dolgozhatott a híres Rossini-tenorral, Rockwell Blake-el. Olaszországi tanulmányait számost felkérés követte: pesarói fellépései mellett Trieste-ben többek közt Tito Vespasianót játszotta Mozart Titus kegyelméből, Torinóban pedig Tamino szerepében láthatta a közönség a Varázsfuvolában.

Repertoár

Elődöntő

Liszt: I’ vidi in terra angelici costumi (Sonetto 123 di Petrarca)

Rossini: La speranza più soave – Idreno’s Aria from Semiramide

Mozart: Un aura amorosa – Ferrando’s Aria from Così fan tutte

Középdöntő

Donizetti: Una vergine, un angel di Dio – Ferdinand’s Aria from La favorite

Mozart: Voi che fausti – Alexander’s Aria from Il Rè Pastore

Döntő

Rossini: Cessa di più resistere – Count Almaviva’s Aria from Il barbiere di Siviglia

Mozart: Il mio tesoro – Don Ottavio’s Aria from Don Giovanni

Tchaikovsky: Kuda, kuda, kuda vy udalilis (Where have you gone) – Lensky’s Aria from Eugene Onegin