A Döntőt megkezdő versenyzők

Zharmagambetov, Rassul

Zharmagambetov, Rassul

No. 67

Hangfaj: Bariton/Basszbariton

Ország: Kazahsztán

Születési idő: 1991. január 30.

Kazahsztánban született 1991-ben. 2012-ben kezdte meg tanulmányait a Kazah Nemzeti Konzervatórium előkészítő tagozatán, majd 2013-ban az ének tanszék rendes hallgatója lett, a Mongol Nép Művésze címet is birtokló Avkij Kavlasa növendékeként. Számos díj és versenyeredmény birtokosa, a 2014-ben, Almatiban rendezett Köztársasági Játékokon és a 2015-ös asztanai Nurgis Tlendiyev Nemzetközi Fesztiválon is első díjas volt, ahogy a szintén Asztanában, 2016-ban megrendezett és Erkegali Rahmagyijev zeneszerzőről elnevezett versenyen is. Ugyanebben az évben nagydíjat nyert, VIII. Bibigul Tulegenova Nemzetközi Énekversenyen, majd a Mongóliában rendezett, Sharav Byambasuren nevét viselő nemzetközi énekversenyről három díjjal tért haza. 2017-ben, Placido Domingo énekversenyén, az Operalián középdöntőbe jutott.

Repertoár

Elődöntő

Liszt: I’ vidi in terra angelici costumi (Sonetto 123 di Petrarca)

Cherubini: Or che più non vedrò – Giasone’s Aria from Medea

Meitus: Mykoly's Aria from Ukradené štěstí (Stolen Happiness)

Középdöntő

Gounod: Salut! demeure chaste et pure – Faust’s Aria from Faust

Rossini: Ecco ridente in cielo – Count Almaviva’s Aria from Il barbiere di Siviglia

Döntő

Donizetti: Quanto è bella, quanto è cara – Nemorino’s Aria
from L'elisir d'amore

Puccini: Che gelida manina – Rodolfo’s Aria from La bohème

Verdi: De’ miei bollenti spiriti – Alfredo’s Aria from La traviata