Az Elődöntőt megkezdő versenyzők

Spinetti, Ian

Spinetti, Ian

No. 50

Hangfaj: Tenor

Ország: Brazília

Születési idő: 1995. április 06.

Miután 2021 nyarán sikeresen debütált Pedrillóként Mozart Szöktetés a szerájból című operájában az osztrák Oper Burg Gars fesztiválon, a brazil tenor, Ian Spinetti jelenleg a Kieli Színházban játszik Elena Kats-Chernin Gombos Jim és Lukács, a  masiniszta című gyermekoperájában. Az esseni Aalto-Musiktheaterben 2022 januárjától Purcell Dido és Aeneas című operájában az Első tengerész szerepét énekli. 2022 nyarán visszatért az Oper Burg Garsba, mint Remendado Bizet Carmenjében.

2020-ban a müncheni Bajor Állami Operaház szerződtette a Spring doch című gyermekopera főszerepére, amelyet végül a pandémia miatt nem adtak elő.

Ian Spinetti 2019-ben nagy sikerrel debütált Jaquino szerepében Beethoven Fideliójában, az Oper Burg Garsban.

A Thüringer Bachwochen kórusában 2016-ban Helmuth Rilling vezetésével Johann Sebastian Bach számos művében énekelt. Ezután  felkérést kapott, hogy a Lübecki Nemzetközi Kórusakadémia koncertjein szólószerepeket énekeljen (pl. Bach h-moll miséjében). Hamarosan más társulatok is felfigyeltek rá, és többek között Rossini Petite messe solennelle című művének egyik szólószerepére szerződtették.

Ian Spinetti énekesi tanulmányait szülővárosa, Brazíliaváros konzervatóriumában kezdte Francisco Friasnál. A fiatal tenor nemsokára Európába költözött, és jelentkezett a Lübecki Nemzetközi Kórusakadémia meghallgatására. 2015-ben szólistaként nemzetközi rezidens lett a Lyric Opera of Chicagóban, ahol Craig Terry és Julia Faulkner kurzusain vett részt. További művészi impulzusokat kapott Marcel Boone és Margreet Honig mesterkurzusain. 2016–2019 között az Augsburgi Egyetem Leopold Mozart Központjában tanult. A fiatal tenor 2019 óta az esseni Folkwang Művészeti Egyetemen tanul Rachel Robinsnál.

Repertoár

Elődöntő

Liszt: Pace non trovo (Sonetto 104 di Petrarca)   

Mozart: Vedrommi Intorno – Idomeneo’s aria from Idomeneo

Verdi: Lunge da lei… O mio rimorso! – Alfredo’s aria from La traviata

Középdöntő

Tchaikovsky: Kuda, kuda vi udalilis – Lensky’s aria from Eugene Onegin

Gounod: L’amour! L’amour!... Ah! lève-toi, soleil! – Roméo’s recitative and aria from Roméo et Juliette

Döntő

Puccini: Che gelida manina! – Rodolfo’s aria from La bohème        

Verdi: La donna è mobile – the Duke of Mantua’s canzone from Rigoletto

Weber: Nein! länger trag’ ich nicht di Qualen… Durch die Wälder, durch die Auen – Max’s recitative and aria from Der Freischütz