A Középdöntőt megkezdő versenyzők

Blanik, Aleksandra

Blanik, Aleksandra

No. 4

Hangfaj: Szoprán

Ország: Lengyelország

Születési idő: 1997. augusztus 21.

Aleksandra Blanik 14 évesen kezdte klasszikus ének tanulmányait. Énektanára a Zeneművészeti Szakközépiskolában Prof. Dr. hab. Agata Kobierska volt. 2019 óta a katowicei Karol Szymanowski Zeneakadémián (Lengyelország) tanul, szintén Prof. Dr. hab. Agata Kobierska osztályában, jelenleg   harmadéves hallgató. Pályafutásának csúcspontjai: 3. helyezés a VIII. lengyel kamaraduók versenyen Wroclawban (Lengyelország), 1. helyezés a VII. Krystyna Jamroz Országos Énekversenyen Busko-Zdrójban (Lengyelország). 2021-ben 3. díjat nyert az I. Nemzetközi Monika Swarowska-Walawska Énekfesztivál és Versenyen Krzeszowicében (Lengyelország), valamint Nagydíjat a párizsi „Nouvelles Étoiles” Fiatal Zenészek Nemzetközi Versenyén, 1. díjat a a Moszkvai Nemzetközi Zenei Verseny Énekversenyén. Nagydíjat kapott a Nemzetközi Bécsi Tavasz Zenei Versenyen Ausztriában, 2020-ban pedig 3. helyezést ért el az Ars et Gloria Nemzetközi Szakrális Zenei Énekersenyen Katowicében (Lengyelország). Művészi teljesítményéért a lengyel kulturális és nemzeti örökségvédelmi miniszter ösztöndíjában részesült 2018/2019-ben. Operadebütálására 2020-ban került sor a Sziléziai Operaház színpadán, Stanislaw Moniuszko Verbum nobile című operájának kórusrészében. Idén áprilisban a katowicei Karol Szymanowski Zeneakadémián énekelte Donna Anna szerepét Mozart Don Giovannijából, a zenekart Alexander Humala vezénylte. 2022-ben énekelt Mozart Koronázási miséjében. Számos kurzuson vett részt olyan kiemelkedő énekesekkel, mint Izabela Kłosińska, Stefania Toczyska, Andrzej Dobber és Mariusz Kwiecień.

Repertoár

Elődöntő

Liszt: Die Loreley

Żeleński: Więc jam tu panią – Balladyna’s aria from Goplana

Puccini: Senza mamma – Sister Angelica’s aria from Suor Angelica

Középdöntő

Puccini: Sì. Mi chiamano Mimì – Mimì’s aria from La bohème

Gershwin: My man’s gone now – Serena’s aria from Porgy and Bess

Döntő

Mozart: Temerari, sortite fuori... Come scoglio – Fiordiligi’s recitative and aria from Così fan tutte

Cilea: Ecco: respiro appena... Io son l’umile ancella – Adriana Lecouvreur’s aria from Adriana Lecouvreur

Tchaikovsky: Uzh polnoch’ blizitsya – Lisa’s aria from The Queen of Spades