Orgona és szakralitás a századfordulón A Zeneakadémia saját szervezésű programja

A Zeneakadémia Egyházzene Tanszékének műsora a 19-20. század fordulóját idézi fel, azon időszakot, amikor felépült a Zeneakadémia szecessziós épülete és a nemrégiben visszaállított késő romantikus Voit-orgonája. A romantika az érzelmek, ellentétek erőteljes kifejezésén, az egyéni és különleges iránti vonzódáson túl az elvágyódás művészete is volt. Az alkotók letűnt idők eseményeiben, alkotásaiban kerestek ihletet, elfeledett műfajokat elevenítettek fel, sőt, a közvetlenül nem érzékelhetőt, a titokzatost is megragadni igyekeztek. A kor hangszerei között kiváltképpen az orgona volt az, amelyet sajátos, magasztos hangzásával alkalmasnak találtak az anyagon túli világ felidézésére, megnyitására, így az az egyházi zenén kívül is a szentség jelképévé vált. A hangversenyen a 19. század végének és a századfordulónak több ilyen szellemben fogant orgonaműve hangzik el, köztük kiemelkedő szerzők (Liszt, Reger, Vierne) jól ismert alkotásai, továbbá ritkaságok, így Dohnányi Ernő 14 évesen írt egyetlen orgonadarabja és egy svéd romantikus zeneszerző, Emil Sjögren kompozíciója. Ezenfelül a műsor betekintést ad a 19. század utolsó harmadában kiteljesedő, ugyancsak a múltban mintát kereső egyházzenei megújulás műhelyeibe az egyházi ének (gregorián, protestáns korál, népének) és a hangszeres zene kapcsolatán keresztül. A kor egyre személyesebbé váló vallásossága tükröződik Dvořák ritkán hallható Bibliai dalaiban, mely a hangversenyen Tornyai Péter új hangszerelésében szólal meg.