Gallardo, Baráti, Margulis...

Francis Poulenc a kategóriafetisiszták rémálma, és ez az 1932-ben komponált, Balog József és Fejérvári Zoltán összeszokott duójának előadásában hallható kétzongorás versenyművére is igaz: irgalmatlan tempójú perpetuum mobile szakaszok, meditatív pillanatok, félelmetes gesztusok, bárgyú motívumok, mozarti témák, jazzes harmóniák, gamelán hatás – a széttartó elemek felsorolása hosszan sorolható, és mégis, a francia szerző kreatív energiái olyan erősek, hogy képesek ellenállhatatlan egységbe forrasztani az őt ért hatásokat. A lenyűgöző stíluskavalkád után az egységes hang mintapéldája, Mozart fúvósokra és zongorára írott kvintettje következik a koncerten, világklasszis fúvósok (Mate Bekavac, Alec Frank-Gemmill, Lakatos György) és Csalog Gábor előadásában: az a mű, amelyet maga Mozart is a legjobban sikerült darabjának nevezett egyik levelében. A koncert második felében aztán Csajkovszkij gyönyörű hegedűdarabja, a Meditáció után a vonós kamarairodalom egyik ékköve következik. A Baráti–Kadesha–Kelemen–Rysanov–Fenyő „supergroup” előadásában megszólaló Dvořák-vonóskvintett 1894-es New York-i ősbemutatója után az egyik kritikus azt írta, hogy „kisebb kötetet lehetne megtölteni a darab szépségeinek felsorolásával.”