Balázs János és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar

Rahmanyinov harmadik zongoraversenye fokozatosan foglalta el méltó helyét a zongorairodalom legjelentősebb művei között. A zeneszerző amerikai emigrálását megelőzően, alkotói pályája csúcsán komponálta ezt a minden téren kiemelkedő alkotást, melyben korábbi versenyművének érdemeit – a szerkezeti kifinomultságot, lírikusságot és virtuozitást – még tovább fokozta. A múlt mellett a jövőbe is tekint a darab: a kromatikus harmóniahasználat és a perkusszív zongoraírásmód új színt hozott a szerző életművébe. Az alkotói lehetőségek teljes kiaknázása addig ismeretlen utakra terelte Rahmanyinovot következő versenyműve komponálásakor. Bár a negyedik zongoraverseny híján van annak az érzelmi intenzitásnak, ami elődeit jellemzi, elsőrangúsága nem vonható kétségbe. Balázs Jánost aligha szükséges bemutatni a hazai közönségnek; személyében a zongora valódi mesterét köszönthetjük.