Andreas Staier fortepianoestje

Andreas Staier, a német zongora-, csembaló- és fortepiano-művész többek közt Rovátkay Lajosnál tanult, és már fiatalon olyan neves együttesekben játszott, mint a Musica Antiqua Köln vagy a Les Adieux. Szólókoncerteken, énekművészek kísérőjeként, kamarazenészként, valamint kamaraegyüttesek szólistájaként is fellép. Repertoárja a barokktól a koraromantikus korig terjed, s gyakran ad a mostanihoz hasonló, tematikusan megkomponált koncerteket. Ezúttal jórészt alig egy évtized szólóterméséből válogat: ez az a kor, amikor Carl Philipp Emanuel Bach teljesen áttért a fortepianóra, amit a műsor két rövid, hangulatilag mégis összetett számában is megcsodálhatnak a zenei ínyencek. Mozarttól azonban egy egyáltalán nem „műkedvelő” szonáta, hanem a ma is korát megelőzően modernnek ható c-moll fantázia szólal meg, amelyet 1785-ben az ugyancsak c-moll szonátájával együtt publikált a szerző. Haydn f-moll variációi 1793-ban keletkeztek, és ha a kettős variációs forma szabályosabb is, az alcíme (Un piccolo divertimentimento) jelzi, hogy a komponista ezúttal is eltér a szabályoktól, s egy kiterjedt kódával teszi fantáziaszerűvé a művet, ami talán összefügg a szerző plátói szerelmének, Maria Anna von Genzingernek korai halálával. Haydn 1789-90-ben keletkezett Esz-dúr szonátája is Genzinger kisasszonyhoz kapcsolódik: a szerző eszterházi magányában neki ajánlotta ezt a remekművet, mely saját korában is lelkesedést váltott ki a kortársakból. Beethoven 1824-ben írta meg Hat bagatelljét, kiadójának e szavakkal jellemezve: „talán a legjobb, amit írtam”.