Liszt és szakralitás

Amikor a romantika korában új inspirációs források felé fordultak az alkotók, Liszt is komoly érdeklődést mutatott a kor zenei nyelvétől eltérő kultúrák iránt, legyen szó középkori egyházzenéről vagy épp a cigányok zenéjéről; a mai értelemben vett hagyományos népzenével – vagy ahogy Bartók szerette nevezni: parasztzenével – még nem találkozott. Szakrális zenéjében Liszt a gregorián örökségére éppúgy szívesen támaszkodott, mint a reneszánsz vagy a barokk korszak kiemelkedő egyházzenei alkotói, például Lassus vagy Johann Sebastian Bach műveire. A különleges koncepciójú, sokféle műfaj kereszteződésében elképzelt program Liszt egyházzenei munkásságát állítja fókuszba. Orgonaművek, improvizált tételek, népzene és vallásos népénekek reflektálnak egymásra.