Óbudai Danubia Zenekar

A Les Préludes kicsit olyan, mint a gyermekkori szomszéd bácsi: felnőtt fejjel hazalátogatva kényszeredett mosolygással köszönünk – „csókolom, Feri bácsi” –, nevetgélünk a százéves vicceken, megkönnyebbülten sóhajtunk a búcsúzás után, és ha csak lehet, elkerüljük a vele való találkozást. Mert egész gyerekkorunkban őt néztük, kívülről tudjuk, mikor mit csinál, mit eszik, hogyan hajol le a leesett postáért. De mi van, ha Feri bácsi valójában korunk legnagyobb alanyi költője? Vagy híres sármőr volt, aki több száz gyönyörű nő haragja elől menekült a szomszéd lakásba negyven éve? Vagy időgépkészítő? Nem fordítunk hátat az agyonjátszott műveknek sem, nyomós oka van ugyanis minden agyon- játszásnak, a remekművek pedig – általában – ezt is túlélik. A másik véglet Britten Szerenádja: szinte sosem játsszák, noha ez is remekmű, a valaha írt legszebb vallomás kürtre és tenor hangra. A műsor utolsó számaként elhangzó zseniális szimfónia pedig kiválóan alkalmas arra, hogy általa együtt ünnepelhessük a Zeneakadémia bámulatos új hangszerét.