MEXIKÓI-AMERIKAI TENOR NYERTE A HARMADIK MARTON ÉNEKVERSENYT

2018. szeptember 17.

Galeano Salas viheti haza a Zeneakadémia által megrendezett III. Marton Éva Nemzetközi Énekverseny 15.000€ értékű Nagydíját. A legjobb eredményt elért magyar versenyző, Ádám Zsuzsanna a második díjat érdemelte ki.

A tizenkétezer euróval járó I. díjat Badral Chulunbaatar mongol bariton nyerte. A szoprán Ádám Zsuzsanna kapta a 9 000 Euróval járó második díjat, míg a harmadik helyezést Iuliia Muzychenko orosz szopránnak ítélte a zsűri. „Nyugodtan kijelenthetem, hogy a III. Marton Éva Nemzetközi Énekverseny színvonala egészen kiemelkedő, a nemzetközi átlagnál messze magasabb volt, mert ebben egyhangúan egyetértettünk a kilenctagú zsűri rendkívül tapasztalt tagjaival”– nyilatkozta a verseny névadója a gálakoncertet követően. „Nemcsak a jelentkezők számában, hanem a megmérettetést vállaló hangok minőségében is egyértelműen szintet léptünk. Úgy gondolom, a Zeneakadémiával olyan alapkövet raktunk le, amelyre nyugodtan lehet építeni – talán nem véletlen, hogy a Kulturális Örökség Napjain zajlott a döntő és a gála.”

„Most, a harmadik verseny után már abszolút érvénnyel állíthatjuk, hogy a Marton Éva Nemzetközi Énekverseny a világ operaversenyeinek élmezőnyébe került. Valóban csak a legnagyobb versenyek tudnak ilyen mértékben nyitni a nagyvilág felé, s ezzel nemcsak a minden korábbinál számosabb és színesebb mezőnyre – Perutól Japánon és Dél-Afrikán át Finnországig négy földrész harmincnyolc országából száznegyvenöten jelentkeztek a versenyre –, hanem arra is utalok, hogy a Zeneakadémia az egész versenyt az első fordulóktól kezdve rendkívül magas színvonalon élő internetes közvetítésben tette világszerte követhetővé” – tette hozzá Szabó Stein Imre kommunikációs és versenyfejlesztési tanácsadó, aki az 2014-ben megrendezett első Marton Éva Nemzetközi Énekverseny előkészületei óta irányítja a megmérettetés arculatának kialakítását. „Büszke vagyok rá, hogy a kissé formabontó ötletemre, hogy csak a gálán – amit élő adásban sugárzott az MTVA M5-ös csatornája is – kerüljön átadásra a verseny fődíja, a Grand Prix. Mindezt úgy, hogy valóban az utolsó pillanatig a zsűri tagjait kivéve senki nem tudta a végeredményt. A gála ettől valóban feszült és tétre menő lett – egyedülálló módon a zenei versenyek világtörténetében.”

A III. Marton Éva Nemzetközi Énekverseny szeptember 10-én vette kezdetét minden korábbinál több: hatvanegy versenyző részvételével. Az elődöntő hétfőtől szerda estig zajlott, majd a csütörtöki nap folyamán során huszonhárom fiatal énekes mérte össze tudását a középdöntőben. A szeptember 15-én este megrendezett döntőbe kilenc hölgy és négy úr: hat szoprán, három mezzoszoprán és három bariton, valamint egy tenor jutott be. A döntősök két-két ária eléneklésével bizonyíthatták rátermettségüket a Zeneakadémia Nagytermében a Magyar Állami Operaház zenekara kíséretével, Kocsár Balázs vezényletével.

A magyar kormány által biztosított támogatásból megrendezett verseny zsűrijében a névadó oldalán a nemzetközi operaélet kulcsszereplői foglalnak helyet: Miguel Lerín, az európai operaélet egyik legbefolyásosabb menedzsere, Peter Mario Katona, a londoni Royal Opera casting directora, Vittorio Terranova, a F. Tagliavini operaverseny művészeti vezetője, Franz Grundheber bariton, a hamburgi és a bécsi operaház örökös tagja, Anatoli Goussev, a La Scuola Musicale in Foro Buonaparte di Milano professzora, Teimuraz Gugushvili, a Tbiliszi Konzervatórium professzora, illetve magyar részről Meláth Andrea, a Zeneakadémia Ének Tanszékének vezetője és Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója.

A döntőt követően a zsűri kihirdette a közönségdíj, illetve két kiemelt különdíj, továbbá a harmadik, második és az első díj nyertesét, míg a különdíjak többségét, valamint a verseny abszolút győztesének járó Nagydíjat a vasárnap esti gálakoncert keretében adta át Marton Éva. A Grand Prix-t kiérdemlő Galeano Salas-ról elmondta: „Ritkán fordul elő, hogy a publikum és a zsűri tagjai egyöntetűen kiemelnek valakit. Hogy kiemelkedő eredményt fog elérni, már akkor sejtettem, amikor az elődöntőben Liszt 104. Petrarca szonettjét elénekelte. Leírhatatlan emocionális élmény volt, életemben így ezt a dalt még nem hallottam, pláne nem külföldi előadásában. Ezek után természetesen különleges figyelemmel kísértük a produkcióit” – idézte fel a verseny névadója a mexikói-amerikai tenor szereplését, aki egy bravúros beugrást követően első évadát kezdte meg a Bajor Állami Operaház társulati tagjaként. Galeano Salas nyerte el a Grand Prix mellett a verseny közönségdíját, továbbá a Bartók Plusz Operafesztivál, a Filharmónia Magyarország, a Magyar Állami Operaház, a Miskolci Nemzeti Színház és az Óbudai Danubia Zenekar meghívását.

„A jegyzeteimben azt írtam róla: kész művész, már csak a szerepek és a színpad vár rá. A mongol fiatalember fordulóról fordulóra egyre jobban teljesített, ami igazán ritka, hiszen egy ilyen hosszú verseny végére a fiatalok könnyen elfáradnak. Ő ezzel szemben folyamatosan fejlődött, és mindenkit meggyőzött a zsűriben” – mondta el Marton Éva a 29 éves Chulunbataarról Badralról, aki az első díj mellett a Budapesti Nyári Fesztivál, valamint Vittorio Terranova meghívását nyerte el.

„Ádám Zsuzsanna második díja a zsűri pontszámainak összesítésekor mindannyiunk meglepetésére, szinte a semmiből jött ki. Egy olyan énekesnőről van szó, akinek megvan a temperamentuma, és megvan minden adottsága, ami egy tegnapról mára született, leendő nagy énekesnőnek az életpályáját meghatározzák. Dús a hangja, mégis tud – még magas hangokat is – puhán és halkan énekelni” – értékelte a magyar versenyző teljesítményét a verseny névadója. Az 1988-ban született szopránénekesnő, aki tanulmányait Pécsett, majd Szegeden, illetve a Zeneakadémián végezte, a második helyezés mellett a Fidelio és a Papageno Consulting különdíját, valamint a Magyar Rádió Zenei Együttesei, a MÁV Szimfonikus Zenekar, és a Zuglói Filharmónia meghívását érdemelte ki.

„A harmadik helyezett Iuliia Muzychenko fiatal kora ellenére rendkívül merész repertoárt választott mindhárom fordulóban, s a döntőben mutatott teljesítménye mellett nagy hatást tett a zsűrire az elődöntőben énekelt koloratúráriával is. Sok örömet fog még okozni a magyar és a nemzetközi publikumnak, de meggyőződésem szerint érik még a hangja, és lírai szopránként fut majd be nagy karriert” – mondta el Marton Éva.  Az 1994-es születésű orosz szoprán a harmadik díj mellett a Magyar Állami Operaháztól és a Szolnoki Szimfonikus Zenekartól kapott felkérést.

A döntőbe jutott 13 versenyző között számos további különdíjat osztottak ki: Anatoli Goussev és a Bartók Plusz Operafesztivál meghívását Valentyna Pluzhnikova, a Bartók Plusz Operafesztivál meghívását Chen Yibao, a Miskolci Szimfonikus Zenekar és a Müpa Budapest meghívását Rassul Zharmagambetov, a Magyar Állami Operaház és a Müpa Budapest meghívását Anna Shapovalova. A Magyar Művészeti Akadémia, továbbá a Papageno Consulting különdíját, illetve a Filharmónia Magyarország, és a Pécsi Nemzeti Színház meghívását Megyimórecz Ildikó kapta. Bár nem jutott be a döntőbe, Nasar Tatsyhyn ukrán tenor kapott meghívást a Zeneakadémia különdíjaként 2.200 € értékben Marton Éva háromhetes Turandot-mesterkurzusára. A döntőben színpadra lépett versenyzők közül a Zeneakadémia ajándékcsomagját vihette haza Beatriz Baptista, Inna Fedorii, Ksenia Nikolaieva és Gagik Vardanyan.

„A verseny igazi díjai nem a pénzzel járó elismerések, hanem azok a meghívások, amelyek lehetőséget biztosítanak a fiatal énekesek, hogy fejlődhessenek, megmutathassák magukat a közönségnek, és folyamatosan új kihívások elé állhassanak. Magyarország is így profitál a Marton Énekversenyből, hiszen tucatnyi fiatal énekest ismerhetünk meg a következő évadokban köszönhetően a bámulatosan sok különdíj-felajánlásnak. Ez a lényeg, ennek örülök a legjobban!” – összegzett Marton Éva.

A gálakoncerten és a korábbi fordulókon készült fotókból válogatott galériák a verseny Facebook-oldalántekinthetők meg. A további multimédiás anyagokat (fotók és videók) hamarosan közzétesszük.