Megkapta a Kroó György-díjat a Zeneakadémia oktatója

2025. október 20.

Kaczmarczyk Adrienne (a nyitóképen) az elismerést a Magyar Zenetudományi és Zenekritikai Társaság konferenciáján vehette át, amelyen a Zeneakadémia professor emeritusát, Komlós Katalint is köszöntötték 80. születésnapja alkalmából.

A szervezet minap tartott 22. tudományos konferenciáján egyúttal megemlékeztek a 100 éve született Sárosi Bálint népzenekutatóról is. A fontos szakmai eseményen nagy számban vettek részt az egyetem Zenetudományi Tanszékének oktatói: Fazekas Gergely, Kaczmarczyk Adrienne, Molnár Szabolcs, Papp Ágnes és Péteri Lóránt előadást tartott, Bozó Péter és Vikárius László pedig ülésszakot vezetett.

Az eseményhez kapcsolódott a Kroó György-díj átadása: a szakmai elismerést idén Kaczmarczyk Adrienne kapta, míg a Kroó György-plakettet Németh Zsombor zenetörténész, hegedűművész, az ELTE HTK Zenetudományi Intézet kutatója, a Zeneakadémia volt hallgatója vehette át. Mindkét kitüntetést zenei tárgyú kutatói, kritikusi, oktatói, illetve ismeretterjesztő tevékenység elismerésére alapította a testület, 2018-ban. Kroó György (1926–1997), aki meghatározó szerepet játszott a Magyar Zenetudományi és Zenekritikai Társaság alapításában, mind a négy felsorolt területen kiemelkedő tevékenységet végzett. A díjat a Társaság elnöksége évente két kategóriában ítéli oda: a Kroó György-díj a 40. életévüket már betöltött személyeknek, míg a Kroó György-plakett 40 év alattiaknak adományozható.