Kínában tartott mesterkurzusokat és előadást a Zeneakadémia oktatója

2025. december 1.

Stachó László négy város öt jelentős zenei intézményében volt vendég a sanghaji zeneakadémia professzora, Ian Zou meghívására.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatója zongoristákat és kamarazene-csoportokat tanított a sanghaji zeneakadémia fiatal tehetségeinek osztályában és konzervatóriumában, a csingtaói konzervatóriumban (Qingdao Art School), a hsziani Shaanxi Normal University zenei karán, valamint a hangcsoui zeneakadémián (Zhejiang Conservatory of Music).

Kína immár a 21. ország, ahol Stachó saját zenei figyelmi tréningjét, a Gyakorlásmódszertant alkalmazta tanításában. E fejlesztés eredményeként a résztvevők koncentrációja elmélyül és rugalmasabban képesek irányítani figyelmüket a zenélés folyamán, emellett drámai – és akár egyetlen foglalkozás nyomán is tartós – javulás tapasztalható a zenei formaérzékük, a lüktetés- és ritmusérzékük, valamint a zenei átélésük és a kifejezőkészségük intenzitása terén is.

A módszertan alkalmazása rendkívül hatékonyan tesz képessé a hangszer- és énektechnikai kihívások legyőzésére is. A mesterkurzusok sikerét a résztvevők és tanáraik írásos visszajelzései és a visszahívások egyaránt tükrözték. A tanítás mellett oktatónk a Zeneakadémia kiküldetésében előadást is tartott módszertanának elméleti alapjairól az előadóművészet-elemzés egyik legjelentősebb nemzetközi fórumán, az International Symposium on Performance Science-en (ISPS 2025), amelyet idén a sanghaji zeneakadémián tartottak.