79 versenyző jutott az élő fordulókba

2022. május 18.

Dél-afrikai, új-zélandi és több koreai versenyző is lesz a Marton verseny elődöntőjében, amelybe hét magyar is bejutott.

 

Szeptember 4-én 26 ország 79 versenyzőjével indulnak az 5. Marton Éva Nemzetközi Énekverseny élő fordulói – ennyien kapnak a napokban értesítést, hogy bekerültek a Zeneakadémia megmérettetésének elődöntőjébe. A Marton Éva vezette előzsűri – amelynek munkájában a művésznő mellett Fried Péter Liszt- és Bartók–Pásztory díjas operaénekes, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára, valamint Kocsár Balázs Liszt-díjas karmester, érdemes művész vett részt – idén is magas színvonalúnak értékelte az online beküldött jelentkezéseket, annak ellenére, hogy az előző versenyt a járvány miatti halasztás következtében tavaly ősszel rendezte a Zeneakadémia.

Az 38 férfiból és 41 nőből álló mezőnyben nemzetiségüket tekintve koreaiak vannak jelentős számban (20), de Oroszország is képviselteti magát 8 fővel. Kazahsztánból 6-an, Kínából 5-en jutottak az elődöntőbe, de hallhatunk majd amerikai, olasz és ukrán versenyzőket is, sőt a Dél-afrikai Köztársaságból és Új-Zélandról is várunk énekeseket.

Ahogy az előző versenyeken, így idén ismét a szopránok vannak a legtöbben, de különleges, ritka hangfajok képviselőit szintén hallhatjuk majd: bemutatkozhat az elődöntőben két kontratenor is.

A versenyzőket emailben értesíti a Versenytitkárság, a névsor ide kattintva olvasható.