A Középdöntőt megkezdő versenyzők

Máthé Beáta

Máthé Beáta

No. 48

Hangfaj: Szoprán

Ország: Magyarország

Születési idő: 1988. november 12.

2014 és 2019 között a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kar hallgatója volt, ahol BA és MA diplomát szerzett, énektanára Andrejcsik István volt. Ezen évek alatt Vizin Viktória, Rost Andrea, Szinetár Miklós, Sass Sylvia és Marton Éva mesterkurzusain vett részt. Tanulmányi évei alatt több versenyen is megmérette magát: indult a szlovák Mikuláš Schneider-Trnavský Nemzetközi Énekversenyen (Trnava), a X. Simándy József Nemzetközi Énekversenyen középdöntős volt, a Petrovics Emil emlékére rendezett III. Kortárs Zenei Énekversenyen pedig különdíjat nyert. 2017 óta a Szegedi Nemzeti Színház tagja, ahol Bizet Carmen című operájában Mercedes szerepével mutatkozott be 2018-ban. További szerepei között van a címszerep Dargay–Nepp–Romhányi–Strauss Szaffijából, Santuzza Mascagni Parasztbecsületéből, valamint Dorabella Mozart Così fan tuttéjából. 2019-ben fellépett a miskolci Bartók Plusz Operafesztiválon Albin Fries Nora című operájában Christine szerepében, valamint közreműködött a Magyar Állami Operaház Eiffel Műhelyházában a Puccini, a dalnok című dalesten.

Repertoár

Elődöntő

Liszt: Im Rhein, im schönen Strome

Erkel: Mióta láttam őt – Mara’s romance from Brankovics György

Purcell: Thy hand Belinda… When I am laid in Earth – Dido’s recitative and aria from Dido and Aeneas

 

Középdöntő

Bizet: C’est des contrebandiers... Je dis que rien ne m’épouvante – Micaëla’s recitative and aria from Carmen

Puccini: Signore, ascolta! – Liù’s aria from Turandot

Döntő

Puccini: Un bel dì vedremo – Cio-Cio-san’s aria from Madama Butterfly

Verdi: Ritorna vincitor! – Aida’s aria from Aida

Tchaikovsky: Puskai pogibnu ya – Tatyana’s aria from Eugene Onegin