Elhunyt Somfai László zenetörténész
A Zeneakadémia professor emeritusa, az MTA rendes tagja, a ZTI Bartók Archívum munkatársa, volt vezetője, nemzetközi szinten is elismert tudós 91 éves volt, a Zenetudományi Tanszék vezetője, Dr. Péteri Lóránt soraival búcsúzunk tőle.
Somfai László 1934-ben született Jászladányban, 1953-ban kezdte meg tanulmányait a Zeneakadémián, ahol 1958-ban szerzett zenetörténész diplomát.
Pályáját az Országos Széchényi Könyvtár Zeneműtáránál kezdte, majd 1963-tól a Bartók Archívumban dolgozott, 1972-től 2005-ig a vezetőjeként, és haláláig a Zenetudományi Intézet részeként működő szervezet munkatársa volt. A Zeneakadémián 1969-től tanított, alap- és mesterképzésen, illetve a Doktori Iskolában egyaránt.
Bartók Béla zenei hagyatékának és forrásainak, valamint Joseph Haydn munkásságának nemzetközileg elismert kutatója volt, a világ számos országában tartott előadást konferenciákon, kongresszusokon és egyetemeken Amerikában és Európában. 1995-ben az MTA levelező, 2004-ben pedig rendes tagjává választották, és többek közt az American Academy of Arts and Sciences külföldi tagja, valamint a British Academy levelező tagja is volt. Tevékenységét egyebek mellett Széchenyi-díjjal és a Magyar Érdemrend középkeresztjével ismerték el.
Az alábbiakban Dr. Péteri Lóránt muzikológus, a Zenetudományi Tanszék vezetőjének emlékező sorait olvashatják.
„Nagyon élveztük vendégkutatói jelenlétét egyetemünkön: kurzusom keretében négy héten át tartott órákat a klasszikus concerto műfajáról, és nyilvános előadást tartott Bartókról mint saját műveinek előadójáról. Ezek az előadások rendkívüli sikert arattak, ami arra ösztönöz, hogy még egy felvetést közvetítsek: minden kollégám úgy érzi, Dr. Somfai olyan tehetséges tanár, hogy felmerült bennünk, alkalmasint ösztönözhetné őt arra, hogy hazatérése után archívumi és tudományos munkája mellett oktatói feladatokat is vállaljon” (MTA KIK Kézirattár, Ms 5640/257).
Az eredeti nyelven talán még a fentieknél is körmönfontabb megfogalmazás félreérthetetlenné teszi az udvarias javaslat mögött meghúzódó sürgetést, de nem palástolja a meghökkenést sem: hogyhogy ez a harmincötödik életévében járó, nemzetközileg releváns kutatási eredményeket produkáló, kivételes tanári talentummal megáldott zenetudós még nem tanít a budapesti Zeneakadémián? Szabolcsi Bencének persze nem kellett bemutatni Somfai Lászlót, aki 1953 és 1958 között a Bartha Dénes és Szabolcsi által vezetett zenetudományi képzés keretében végezte felsőfokú tanulmányait, 1963-tól pedig a Szabolcsi igazgatása alatt álló Bartók Archívum tudományos munkatársaként tevékenykedett, s az 1968/69-es akadémiai évben Ford-ösztöndíjjal tartózkodott az Egyesült Államokban. Akárhogy is, Somfai László 1969-ben amerikai ajánlással kezdte meg ötvenöt éven át ívelő oktatói pályafutását, amelynek során – vendégprofesszori meghívások sorának eleget téve, egyre sűrűsödő nemzetközi szakmai elismerésektől övezve – mindvégig hűséges maradt alma materéhez. 1980-ban kapott egyetemi tanári kinevezést, 2005-től professor emeritusként folytatta zeneakadémiai munkáját, a kilencvenes évek közepétől pedig hosszabb időn át játszott fontos szerepet a posztgraduális képzések tartalmának és kereteinek meghatározásában.
Somfai tanár úr tanította tanáraimat, tanította diákjaimat és tanította diákjaim diákjait. Évfolyamomnak 1997 és 2002 között abban a szerencsében lehetett része, hogy négy kurzust is kapott tőle – ezeken Bachról, Haydn és Mozart szimfóniáiról, illetve vonósnégyeseiről, Beethoven kései kvartettjeiről, valamint Bartókról volt szó. 2024 elején, kilencvenedik születésnapja előtt hét hónappal határozta el, hogy a soron következő tavaszi félévvel lekerekíti tanári munkáját: az utolsó szemeszterben Haydn kései billentyűs szonátáiról adott elő a muzikológia alapképzés hallgatóinak. Ahogy legifjabb diákjainak egyike fogalmazott a minap, a Tanár Úrtól tanulni életre szóló élmény volt. Somfai László órái persze a zenetudós hallgatók körén kívül is nagy érdeklődésre tartottak számot – e találkozások számára új teret nyitottak a Doktori Iskolában tartott kurzusai. Tanítása, illetve a műalkotás, a kottakép és az előadás viszonyát előtérbe helyező kutatói alapállása fiatal előadóművészek és zeneszerzők számára jelentett inspirációt, tanácsait elismert szólisták és együttesek kérték ki.
Míg kutatói invencióját és széles látókörét csodálhatjuk, alaposságát és lelkiismeretességét, munkabírását és szakmai elkötelezettségét mintának és mércének kell tekintenünk. Hálásak lehetünk, amiért jelenlétéből, amelyet a New York University oktatói és hallgatói csupán néhány hónapon át élvezhettek (we have much enjoyed his presence), a mi közösségünknek gazdag, tartalmas évtizedek jutottak. S míg zenészek és zenetudósok által világszerte olvasott életműve velünk marad, kedvessége, humora, velős megjegyzései és biztató szavai máris nagyon hiányoznak.
Péteri Lóránt