Az Elődöntőt megkezdő versenyzők

Imai Ayane

Imai Ayane

No. 27

Hangfaj: Szoprán

Ország: Japán

Születési idő: 1987. július 16.

2010-ben diplomázott a Japánban található Otani Egyetem zenei tanszékén. Itt találkozott Meláth Andrea énekesnővel, akinek köszönhetően a következő évtől a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen folytatta tanulmányait. Mire 2014-ben befejezte az operaénekesi mesterképzését, a szakmai tudás elsajátítása mellett folyékonyan megtanult magyarul is. Két évvel később, a IX. Nemzetközi Simándy József Énekversenyen különdíjat ítéltek neki. Repertoárja a barokk kortól a kortárszenéig terjed. Diplomája megszerzése után Eötvös Péter Lady Sarashima című operájának címszereplőjeként fellépett Budapesten, Lisszabonban, Milánóban és Bécsben. 2016-ban a Budapesti Tavaszi Fesztiválon Cesti Oronteájának Ámor karakterét játszotta, egy évvel később pedig szólókoncertet adhatott ugyanezen a rendezvényen.

Repertoár

Elődöntő

Liszt: Die Lorelei (H. Heine)

Händel: Da tempeste il legno infranto – Cleopatra’s Aria from Giulio Cesare in Egitto

Thomas: A vos jeux, mes amis – Ophelia’s Aria from Hamlet

Középdöntő

Gounod: Amour, ranime mon courage – Juliet’s Aria from Roméo et Juliette

Menotti: Bravo! And after the theatre, supper and dance – Monica’s Waltz from The Medium

Döntő

Bellini: Eccomi, in lieta vesta... Oh! quante volte – Giulietta’s Aria from I Capuleti e i Montecchi

Verdi: Mercé, dilette amiche – La Duchessa Elena’s Sicilienne
from I vespri siciliani

Stravinsky: No word from Tom… Quietly Night – Anne’s Aria from The Rake's Progress