Közreműködők

A VERSENY HIVATALOS ZONGORAKÍSÉRŐI

ALTER KATALIN

Zongoraművészi, kamaraművészi és korrepetitori tanulmányait a lembergi és a kijevi zeneakadémián végezte. 1986 óta a Liszt Ferenc Zeneművészet Egyetem ének tanszakán dolgozik korrepetitor, kamarazene és orosz dalirodalom tanárként. 2001-től 2005-ig a Magyar Állami Operaház operastúdiójának tanára volt. 2006-tól a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen korrepetitor Marton Éva, majd 2011-től Meláth Andrea mellett. Koncertezett többek között az Egyesült Királyságban, Spanyolországban, Belgiumban, Olaszországban, Bécsben és Magyarországon egyaránt, valamint a Magyar Rádió koncertjein, bemutató felvételein és a Mini Fesztiválon.  Közreműködött Marton Éva, Renata Scotto, Anna Reynolds, Hamari Júlia, Sass Sylvia,  Walter Moore és Jeanne Henny mesterkurzusain. Zongorakísérőként részt vett nemzetközi versenyeken többek között Münchenben, Prágában, Szegeden és Vercelliben.

BAJA MÓNIKA

A Zeneakadémia korrepetitor szakán 2011-ben diplomázott. Az ország több operatársulatának volt korrepetitora. Mint kamaraművész koncertezett többek között Németországban, Hollandiában, Ausztriában, Svédországban. 2005-től a Vass Lajos Kamarakórus állandó zongorakísérője, 2013-tól vesz részt a Zeneakadémia opera tanszakának munkájában.

GYÖKÉR GABRIELLA

1992-ben szerzett zongoraművészi diplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. 1998 óta az intezmény tanára, zongorakísérő az Ének Tanszéken. 2007-től Marton Éva közvetlen munkatársaként vesz részt a világhírű szoprán mindennapi művészi és oktatási munkájában. Graduated as pianist from the Liszt Ferenc Academy of Music in 1992.

SÁNDOR SZABOLCS

1991 és 2000 között a Szent István és a Bartók konzervatóriumokban tanított. A Magyar Állami Operaházban korrepetitor 1998 és 2012 között, 2011 óta a Zeneakadémia opera tanszakának zenei vezetője. Karmesteri diplomáját Olaszországban szerezte, 2006-ban 3. díjat nyert Orvietóban. Számos énekkurzuson és -versenyen vett részt zongorakísérőként.

 

A DÖNTŐN ÉS A GÁLAKONCERTEN  a Magyar Állami Operaház Szimfonikus Zenekarát vezényli:

KOCSÁR BALÁZS

A Liszt-díjas karmester 1963-ban született. Tanulmányait a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola után a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán folytatta, ahol karvezetést, majd vezénylést tanult. Ezután a bécsi Zeneakadémia hallgatója lett, ahol mestere Prof. Karl Österreicher volt. Részt vett Helmuth Rilling, Jorma Panula, Eötvös Péter mesterkurzusain. 1989-ben a Magyar Televízió 6. Nemzetközi Karmesterversenyének legjobb magyar résztvevőjeként harmadik díjat nyert, 1995-ben megnyerte a Római Operaház által rendezett Franco Ferrara Karmesterversenyt. 1990-től 1993-ig a Szegedi Nemzeti Színház operakarmestere volt, majd a Magyar Állami Hangversenyzenekarnál Lukács Ervin mellett asszisztens karmesterként dolgozott. 1992 óta a Magyar Állami Operaház állandó karmestere. 1993 és 1999 között a debreceni Csokonai Nemzeti Színház zeneigazgatója, majd a Frankfurti Opera első karmestereként dolgozott. 2004 és 2012 között a debreceni Csokonai Színház zeneigazgatója, a Debreceni Filharmonikus Zenekar és a Kodály Kórus művészeti vezetője, 2011 és 2013 között a Budapesti Tavaszi Fesztivál zeneigazgatója. Rendszeresen vezényel többek között, Olaszországban, Németországban, Franciaországban és Ausztráliában. 2016 óta a Magyar Állami Operaház megbízott fő-zeneigazgatója.