A verseny programja és mezőnye
2018. augusztus 9.
Egy hónap múlva, szeptember 10-én veszi kezdetét a verseny, de már addig is elérhető a programnaptár és a mezőny.
2018. augusztus 9.
Egy hónap múlva, szeptember 10-én veszi kezdetét a verseny, de már addig is elérhető a programnaptár és a mezőny.
2018. április 12.
Az előzsűri meghozta döntését: harmincegy ország képviseletében ötvenkilenc hölgy és harmincöt úr, köztük 10 magyar versenyző bizonyíthat a Zeneakadémián 2018. szeptember 10-16. között.
2018. március 22.
Minden eddiginél több érvényes jelentkezés érkezett a Zeneakadémián 2018. szeptemberében rendezendő megmérettetésre. A mezőny minden eddiginél színesebbnek ígérkezik, köszönhetően annak is, hogy a verseny beharangozó videója valósággal lázba hozta a latin-amerikai és az orosz közösségi oldalakat.
2018. március 18.
Tájékoztatjuk az érdeklődőket, hogy a rendkívüli érdeklődésre való tekintettel a verseny szervezőbizottsága úgy döntött, hogy három nappal kitolja a jelentkezési határidőt.
2018. január 30.
A jelentkezési anyagaikat február 15. éjfélig feltöltő versenyzők 50% kedvezményre jogosultak a nevezési díjból, amennyiben az előzsűri beválogatja őket az őszi élő fordulókba.