„SZÁRNYAKAT KELL ADNI”

A Marton Éva Nemzetközi Énekverseny története dióhéjban

Az első alkalommal 2014-ben megrendezett Marton Éva Nemzetközi Énekverseny jelentős mérföldkőnek számított a megmérettetést megrendező Zeneakadémia és a névadó számára egyaránt. Az intézmény történetének legelső, saját fejlesztésű és rendezésű nagyszabású zenei versenyeként azonnal a komolyzenei világ megmérettetéseinek élvonalába került, másfelől pedig beteljesítette a Zeneakadémia egykori növendékének és Professor Emeritájának régi álmát. „Zeneakadémista koromban megfogadtam, hogy ha valaha saját tanítványaim lesznek, akkor az első perctől kezdve önállóságra, önbizalomra fogom őket tanítani. A tanár általában kisebb művészt akar faragni a tanítványából, mint saját maga. Ez hiba! Szárnyakat kell adni, hogy minél hamarabb megállják a helyüket az életben” – nyilatkozta egy alkalommal Marton Éva, s szavait méltán tették meg a szervezők az énekverseny mottójának.

A verseny létrejöttének feltételei a Zeneakadémia 2013-ra befejeződött nagyszabású megújulásával teremtődtek meg, amikor az immár koncertközpontként is működő intézmény professzionális rendezvényszervezési és kommunikációs részlegekkel bővült. A verseny repertoárjának, menetének és lebonyolításának részletein a Zeneakadémia Csonka András vezette programigazgatósága dolgozott a névadóval és a versenytitkársággal szoros együttműködésben. A kommunikációs igazgató vezetésével újrateremtett intézményi imázzsal rokon, mégis egyedi arculat megálmodása, a verseny jelentkezési szakaszában nélkülözhetetlen szerepet játszó honlap felépítése, a meghirdetést támogató komplex médiakampány kialakítása, majd később a teljes kiadvány és marketingeszköz-portfólió kidolgozásának és a díjak megalkotásának irányítása, illetve a verseny dokumentációja és kommunikációja  Zeneakadémia kommunikációs csapatának feladata volt.

A 2013 decemberében meghirdetett első megmérettetés online válogató fordulójára a következő év januárjától lehetett jelentkezni a verseny honlapján.Az érdeklődés minden várakozást felülmúlt: 150 énekes küldte el a jelentkezési anyagát, a világ öt földrészéről, összesen harminchét országból. A Marton Éva vezette válogató bizottság összesen 77 énekest – köztük 11 magyar fiatalt – tartott érdemesnek arra, hogy az élő fordulókban is megmutathassa tudását, tehetségét.

Az öt napon át tartó intenzív verseny végén a zsűri – Marton Éva felkérésére a hazai és a nemzetközi operaélet legbefolyásosabb szereplői vállalták, hogy részt vesznek az általa vezetett grémium munkájában – egybehangzóan Vörös Szilviának ítélte oda az I. Nemzetközi Marton Éva Énekverseny nagydíját, míg az első díjat a huszonkilenc éves romániai bariton, Alexandru Aghenie vihette haza. A verseny hangulatára ugyancsak jellemző módon a zsűri és a közönség egyaránt a legjobbak közé sorolta a harmincéves ukrán szopránt, Tetyana Zsuravelt, aki így a közönségdíjnak és a második helyezésnek örülhetett, míg a harmadik helyen Marcelina Beucher 28 éves lengyel szoprán végzett

A két év elteltével meghirdetett II. Nemzetközi Marton Éva Énekversenyre  öt kontinens huszonöt országából száznál is több művész jelentkezett. A Marton Éva vezette bíráló bizottság döntése értelmében az élő fordulókba ezúttal is 77 versenyző jutott tovább, közülük 18 nemzet képviseletében 48 fiatal énekes érkezett meg Budapestre, és mérte össze tudását 2016 szeptemberében. A verseny nagydíját és a közönségdíjat a fehérorosz basszus, Alexander Roslavets nyerte el. Az I. díjat a mongol Ankhbayar Enkhbold (bariton) kapta, a II. díjat az egyetlen döntőbe jutott magyar versenyzőnek, a szoprán Horti Lillának ítélte oda a zsűri, míg a III. díjat a lengyel Lucyna Jarzabek (szoprán) érdemelte ki.

A következő alkalommal 2018-ban megrendezendő, immár III. Marton Éva Nemzetközi Énekversenyt a Zeneakadémia és a támogatást biztosító Emberi Erőforrások Minisztériuma a világ legjobbjai között számon tartott zenei versenyek színvonalán kívánja megvalósítani, tovább erősítve a verseny és a magyar zenei élet nemzetközi rangját.