Orosz tenor nyerte az 5. Marton Éva Nemzetközi Énekversenyt

2022. szeptember 10.

A 34 éves Andrej Danilov kapta a 30 ezer eurós első díjat és a közönségdíjat is a Zeneakadémia ötödik Marton Éva Nemzetközi Énekversenyének szombat esti döntőjén. A 20 ezer euróval járó második helyen Alekszej Kulagin orosz basszus végzett, a 10 ezer eurós harmadik díjat pedig Jeong Inho koreai basszus nyerte el.  

A Zeneakadémia Nagytermében megtartott döntőn a versenyzők két fordulóban adtak elő egy-egy áriát a Magyar Állami Operaház Zenekara kíséretével, Kocsár Balázs főzeneigazgató vezényletével, emellett minden énekes kisfilmen is bemutatkozott a nézőknek, akik a kiosztott szavazólapokon voksolhattak kedvencükre.

 


fotó: Zeneakadémia/Erdős Dénes

 

A megmérettetés ugyancsak rangos különdíjainak nyerteseit a vasárnap esti, operaházi gálán hirdetik majd ki.

„Rendkívüli hangok döntője volt, csodákat hallhattunk” – értékelte a versenyt Marton Éva a fellépések után elmondott beszédében. Arról is szólt, hogy rendkívüli körülmények között vagyunk, egy háborúval a szomszédunkban, de ebben a megzavart világban egyensúlyt és harmóniát sikerült teremteni ezen a versenyen. Az esemény végeztével köszönetét fejezte ki a szervező Zeneakadémiának a megvalósításhoz.

Dr. Vigh Andrea, a Zeneakadémia rektora a döntőt felvezető beszédében úgy fogalmazott: Marton Éva pályafutása és ma már e verseny is a példa arra, hogy ha a tehetség elhivatottsággal és kitartással párosul, az a világot tudja megváltoztatni: új utakat nyit az operaéneklés művészetében, majd a tanításban és a kiemelkedő ifjú tehetségek pályára állításában is. „A tehetséggondozás feladata pedig éppen abban rejlik, hogy a kiemelkedő teljesítményre hivatottakat úgy segítsük, hogy képességeik kiválósággá, értékességük lenyűgöző alkotó energiává nemesedjen” – tette hozzá. Hangsúlyozta: a jelentős tapasztalatú zsűritagok folyamatos visszajelzései szerint a Marton-verseny szervezése és lebonyolítása felülmúlja más, nagyobb múltú megmérettetésekét.

 


fotó: Zeneakadémia/Erdős Dénes

 

A 30 ezer euróval járó első díjat és a közönségdíjat is elnyerő Andrej Danilov orosz tenor a döntőben Offenbach Hoffmann meséi, illetve Richard Strauss A rózsalovag című operáiból énekelt egy-egy áriát. A Szibériai Jogi, Közgazdasági és Menedzsment Egyetem Művészeti Intézetében operaénekesként diplomázott, eddigi pályafutása során többek közt a moszkvai Kolobov Novaja Operaházban, a valenciai Palau de les Arts Reina Sofíában és a Cottbusi Állami Operaházban is fellépett, majd a berlini Deutsche Oper társulatának tagja lett, és több versenyen is díjakat nyert.

Alekszej Kulagin, a 20 ezer euró pénzjutalommal járó második díjat elnyerő orosz basszus a Jolánta című Csajkovszkij-operából és Verdi Ernanijából adott elő egy-egy részletet. Az 1994-ben született énekes 2019-ben diplomázott a Szentpétervári Rimszkij-Korszakov Állami Konzervatóriumban, és csatlakozott a Bolsoj Színház Fiatal Művészek Programjához, és ugyancsak rendelkezik már versenydíjakkal.

A 10 ezer eurós jutalommal járó harmadik díjat megszerző Jeong Inho koreai basszus Verdi Macbeth-jéből és A sevillai borbély című Rossini-operából adott elő áriákat. Az 1991-es születésű énekes 2017-ben szerzett alapdiplomát a Szöuli Nemzeti Egyetem Zeneművészeti Karán, jelenleg az intézmény Doktori Iskolájába jár, és a Koreai Nemzeti Opera szakmai kurzusát végzi. Az elmúlt években fellépett már a Bolsoj Színházban, a Grazi Operában, a Szöuli Művészeti Központban és különböző koncerteken, valamint több megmérettetésen is elismeréseket kapott.

A Zeneakadémia több mint nyolcvanezer euró összdíjazású, a magyar kormány és a MOL Új Európa Alapítvány támogatásával megrendezett ötödik Marton Éva Nemzetközi Énekversenye ötven résztvevővel kezdődött el hétfőn.

A zsűriben Marton Éva elnökölt, mellette a nemzetközi operaélet kulcsszereplői foglaltak helyet: Miguel Lerín, az európai operaélet egyik legbefolyásosabb menedzsere, Peter Mario Katona, a londoni Royal Opera House casting directora, Anatoli Goussev operaénekes, a La Scuola Musicale in Foro Buonaparte di Milano professzora, Vittorio Terranova operaénekes és tanár, Dmitrij Vdovin operaénekes, a Bolsoj Színház Fiatal Művészek Programjának alapító művészeti vezetője, a világ számos neves operastúdiójának vendégtanára, illetve magyar részről Meláth Andrea, a Zeneakadémia Ének Tanszékének vezetője és Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója.