MEGNYÍLT A JELENTKEZÉSI LEHETŐSÉG A 6. MARTON ÉVA NEMZETKÖZI ÉNEKVERSENYRE

Május 13-ig lehet jelentkezni a 2024. szeptember 1–8. között rendezendő, 70 000 euró összdíjazású megmérettetésre videofelvételek beküldésével.

A Zeneakadémia hatodik alkalommal meghirdetett saját szervezésű nagyszabású nemzetközi versenye – amelyet a MOL Új Európa Alapítvány és a Nemzeti Kulturális Alap is támogat – ezúttal is négyfordulós lesz. Az előválogatóra legkésőbb 2024. május 13-ig jelentkezhetnek a verseny honlapján a 18-32 éves hölgyek, illetve 18-35 éves urak. A jelentkezési anyag részeként feltöltendő egy barokk és egy más korszakból származó, szabadon választott, zongora vagy zenekari kísérettel előadott ária (illetve egy oratórium- vagy kantátarészlet) videofelvétele. 

A 2024. szeptember 1–8. között a közönség előtt zajló fordulók és a döntő helyszíne a Zeneakadémia lesz, s a versenyt az élő internetes közvetítésnek köszönhetően Magyarország és a világ minden pontjáról követhetik majd az érdeklődők. A 70 000 euró összértékű díjak mellett számos különdíjat – köztük koncertfelkéréseket és ösztöndíjakat – vehetnek át a legkiválóbbnak bizonyuló versenyzők.

A verseny hivatalos nyelve az angol. A részletes versenykiírás és a jelentkezéshez szükséges tudnivalók ide kattintva elérhetők a honlap angol oldalán, a döntőben választható operaáriák listáját itt, az online jelentkezési felületet pedig itt találja, szintén angol nyelven.